Úton Csíksomlyó felé – felkészülés a Gidrán Majorban
- Tamás Oskó
- 2 nappal ezelőtt
- 2 perc olvasás
A tavasz kezdetével a Gidrán Majorban is elindult a felkészülés a Csíksomlyói lovas zarándoklatra.
"Idén először szervezünk ilyen jellegű programot, csatlakozva a székely lovakkal évek óta megrendezett pünkösdi lovas zarándoklatok hagyományához." - mondja el Oskó Tamás felkészítő...
A kezdeményezés célja, hogy a résztvevők ne csak elinduljanak ezen az úton, hanem felkészülten, magabiztosan és a zarándoklat szellemiségéhez méltón érkezzenek meg. Az első alkalmak tapasztalatai már most visszaigazolják a program létjogosultságát.
Anita és Ágnes is belevágott a felkészülésbe, és hamar kiderült: még gyakorlott lovasok számára is új szemléletet ad a vezetett terepfelkészítés.

A Csíksomlyóra vezető út ugyanis nem pályalovaglás. Többnapos, gyakran kemény hegyi terepen zajló zarándoklatról van szó, ahol nem a tempó és a nagy vágták számítanak, hanem a biztos, kiszámítható haladás, a lóval való összhang és a kitartás.
A felkészítések során olyan gyakorlati tudás kerül előtérbe, amely a terepen valóban számít: lejtők és emelkedők kezelése, hosszabb idő nyeregben, valamint a lóval való együttműködés finomhangolása. Tamás hazai és nemzetközi túratapasztalataiból - mint a lóháton a világ túra vezetője www.lohatonavilag.hu - merítve ad át olyan szemléletet, amely eltérhet a sportlovaglás megszokott világától, mégis logikus és azonnal alkalmazható.
Ebben a folyamatban kiemelt szerepet kap a Székely ló. Biztos lépte, nyugodt természete és alkalmazkodóképessége ideálissá teszi a többnapos zarándoklatokra. Nem véletlen, hogy a székely lovak évek óta meghatározó szereplői ezeknek az utaknak. A Gidrán Major ezzel a programmal nemcsak egy új lehetőséget nyit meg a lovasok előtt, hanem egyfajta felkészítő pontként is kapcsolódik a zarándoklat hagyományához. A „Lóháton a világ” program részeként előminősítő szerepet is betölt, miközben a Székely ló Góbé Lovas Műhelyének központjaként gyakorlati hátteret biztosít a fajta bemutatásához.
A program nemcsak egyéni lovasoknak, hanem túraszervezőknek is ajánlott, akik szeretnék résztvevőiket tudatosan felkészíteni a rájuk váró kihívásokra.
Mert a kérdés nem az, hogy elindulunk-e Csíksomlyóra. Hanem az, hogy hogyan érkezünk meg...





Hozzászólások